Ha elkábít a jazz bódító dallama...
- Hello.
- Hallo.
- Mit csinálsz?
- Kést élezek.
- Talán meg akarsz ölni valakit?
- Igen.
- És ezt csak így mondod?
- Igen. Miért?
- Mert épp egy életet készülsz elvenni egy emberi lénytől. Érzed a mondat súlyát?
- Nem értem mitől vagy úgy oda. Ölni emberi dolog.
- Igen, és ettől rögtön helyes is lesz? Te megbolondultál!
- Nyilván. Viccből nem mondanék ilyet. Főleg, hogy rólad van szó.
- Mi az, hogy rólam van szó? Heh, meg akarsz ölni?
- Igen.
- Te teljesen megörültél!
- Lehet, de már nem bírom tovább ezt az egészet.
- Duke. Ez nem vicces, hagyd abba!
- Az őrült civódások. Szeretsz-e? Utálsz-e? Gondolsz-e néha rám? És ha igen, akkor mit? Miért? Mindez nem számít majd, ha nem leszel. És végre kialudhatom magam.
- Duke! Rakd le azt a kést!
- Nyugalom. Nem most akarom. Majd akkor, ha nem számítasz rá.
- Haj. Ma este majd csinálok neked olyan nyugtató teát, hátha jobban alszol tőle.
- Reméljük használni fog.