krix-kax

sosehol
az őrültbe kerget a tétlenség. beszélek, eszem, iszom, alszom, álmodok, hallgatok.

élek? nem.

semmisem
az elképzelhetetlen üresség tátong. beszélek, eszem, iszom, alszom, álmodok, hallgatok.

élek? nem.

semmikorsem
a hangom elér, amikor szólok, de te csak kacagsz, beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz.

élsz? nem hiszem.

sohasem
amikor beszélsz hozzám, hamis vagy. beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz.

élsz? nem tudom. csak egy álcát látok.

maszk. álarcot viselsz, amikor beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz. de vajon a fejedben mi van?

talán sosehol,semmisem,semmikorsem,sohasem.

megcsalatás

http://www.youtube.com/watch?v=22hEbOyWr3U

Törd össze a törhetőt.

Rombold le a falakat.

Csapkodj, sikolts az életedért, mely annyira szánalmas, hogy meghalni sem bírsz tőle.

Tépd szét, amelytől undorodsz.

Töröld el a határokat.

Ébredj fel mély álmodból és döbbenj rá, hogy mindenki hazudik.

Édes mosolyok vesznek körül és meleg, ölelő karok.

Mind átverés és hazugság, a haszonból élnek.

Vihorászó hiénák.

Igen, pont olyanok, mint amilyen te is vagy.

Belőled élnek, te belőlük éltél.

Amikor rádöbbensz az emberi halandóságra, amikor rájössz, hogy mennyire undorítóak az emberek és te egy vagy közülük, hogy a fájdalom örök és végeláthatatlan, hogy az élet élhetetlen, mert már hányingered van egy szép hóvirágtól is.

Akkor, állj fel!

Emelkedj fel önnön pusztulásodból!

Húzd ki magad és nézz farkas szemet a benned lakozó szörnyeteggel, melyben önnön gyengeségedet láthatod csak!

Nézz bele azokba a fekete szemekbe és jöjj rá, hogy az nem volt más, mint a legjobb barátod.

Öleld meg szorosan és soha ne engedd el.

Mert nem lehet élni nélküle.

***

Hogy miért?

Mert fájdalom nélkül, az élet csak egy ábránd csupán.

Nincs

Egy lány állt fodros ruhában. A fekete selymen csillogott a napfény. Szőke, fürtös haja a vállait söpörte. Kezében egy vörös rózsa néhai szépséges fejét szorongatta. Suttogta a levegőbe:
Ma.
Holnap.
Nincs tovább

.

Ha előre tudod, mi történni fog

Túlságosan is szeretlek.
Ez a hibáim okozója. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Te is, én is, minden. Az élet.
Csak neked akarok jót. Hogy nevessünk örökké, hogy mosolyunk el ne múljon arcunkról, hogy a kezed örökké vállamon nyugodjon.
Látványod mosolyra fakaszt, elfelejtem gondjaimat, vállaimról elszállnak a nehéz súlyok, miket idáig cipeltem. Melletted élek.
Csodállak. Mást nem szerethetek, kire nem nézek fel. Melletted eltörpül mindenki. Több vagy, mint egy hős.
Miattad tanultam meg folyékonyan hazudni. Minden apró hibát elsimítok. Úgy nevetek rád, hogy észre sem veszed, hogy csak megszokás.
De nem fáraszt, nem fáradhatok el abban, hogy mindent tökéletesítsek. Mi megérdemeljük.
Mikor együtt vagyunk, ábrándos gondolatok húzok magam után. Figyelmem elkalandozik, s mire észreveszed, már ki is engeszteltelek, mielőtt megharagudhattál volna érte.
A gondolatok egyre csak suttogják: Ebben a világban nincsen tökéletesség.
S meglátom mosolyodba, járásodba, a világban, legfőbbképpen magamban.
Egy tökéletlen a tökéletességre törekszik.
Túlságosan szeretlek, hogy elmondhassam, hogy már nem is szeretlek.
Egy abszurdum.


hella

az üveg szemen is túl

Gondoltad volna?
Nem. Soha.

Az emberi abszurditás végtelen. Elméletileg minden lehetséges. Azért, amit most elképzelsz lehet, hogy épp megtörténik valahol.

Hátborzongató. Igen. Ez az Élet.

Mégis nevetsz. Használod azon kifejezéseket, mint a soha meg a lehetetlen.

Vicces. Igen. Ez vagy Te.

Piros tolla kergült meg egy irodalom óra alkalmából