2009. december 14., hétfő

tebolyodott napok alatt



Ha elkábít a jazz bódító dallama...
Piros voltam.


- Hello.

- Hallo.

- Mit csinálsz?

- Kést élezek.

- Talán meg akarsz ölni valakit?

- Igen.

- És ezt csak így mondod?

- Igen. Miért?

- Mert épp egy életet készülsz elvenni egy emberi lénytől. Érzed a mondat súlyát?

- Nem értem mitől vagy úgy oda. Ölni emberi dolog.

- Igen, és ettől rögtön helyes is lesz? Te megbolondultál!

- Nyilván. Viccből nem mondanék ilyet. Főleg, hogy rólad van szó.

- Mi az, hogy rólam van szó? Heh, meg akarsz ölni?

- Igen.

- Te teljesen megörültél!

- Lehet, de már nem bírom tovább ezt az egészet.

- Duke. Ez nem vicces, hagyd abba!

- Az őrült civódások. Szeretsz-e? Utálsz-e? Gondolsz-e néha rám? És ha igen, akkor mit? Miért? Mindez nem számít majd, ha nem leszel. És végre kialudhatom magam.

- Duke! Rakd le azt a kést!

- Nyugalom. Nem most akarom. Majd akkor, ha nem számítasz rá.

- Haj. Ma este majd csinálok neked olyan nyugtató teát, hátha jobban alszol tőle.

- Reméljük használni fog.

2009. december 9., szerda

Rendbontás

Szójáték.
Alakoskodás--->Hiányosság--->Ésszerűtlenség--->Világ--->
Játék--->Tévedések--->Élet--->Értelmetlenség--->Világ--->
Hatalom--->Raletivítás--->Hétköznapok--->Végtelenség--->Világ.

Alma zöld



Van egy polcos szekrényem. Apró üveggömböket tartok rajta. Mindegyik búra egy-egy összesűrösödött emléket rejt magában. Mikor magam vagyok, odaállok a polc elé, leveszem és nézegetem őket. Vannak kedvenc gömbjeim is, amik a sok tisztogatástól egészen csillogók, olykor tündöklésük el is fedi apróbb hibájikat. De vannak olyanok is, akik csak egyszer lettek megmozgatva - mikor felkerültek a szekrényre. Porlepte, homályos üvegük alatt az emlékek már egészen megfakultak.
Így működik az emlékezet.

2009. november 4., szerda

féktelen düh

Senkiként tudva, hogy játszanak veled. Harcolsz minden erőddel ellene. De te mégis azt érzed, amit elvárnak tőled...


A báb mestert soha senki nem figyeli játék közben. Pedig mindig ő az, akinek igazán hatalma van a szereplők felett. Kis ujja rezzen, a bábú sírva összezuhan. S ha kedve úgy tartja, mindenki őt szórakoztatja, akarva akaratlan. Minden az ő szépségére van. Mert ezt a világot ő és csak is ő irányítja.
Meg kell mondanom, hogy igazán szar humora van.

Minden csakis a hatalomról szól. Nevetnem kell, hogy ennyire szánalmasan egyszerű vagy. Nevetnem kell, mert eddig képtelen voltam kiröhögni azt, ami vagy.

2009. október 24., szombat

Alkoholos érzelmek

Nézem az emberek szürke, fásult arcait.

Csak nevetek.

Hallgatom emberek szavait, mondatait, beszédeit.

Csak nevetek.

Figyelemmel kísérem emberek érzelmeinek változásait.

Csak nevetek.

Látom a borgőzös, mámor ittas arcokat magam körül.

Csak nevetek.

Látom, ahogy az emberek megfeledkeznek magukról, mindenkiről.

Csak nevetek.

Érzem a tátongó szakadékot a ma és holnap között.

Csak nevetek.

Reggel ragyogását tompán verik vissza a fáradt arcok.

Csak nevetek.

Látom magam, mint visszatérve a hétköznapokba együtt nevetek az emberekkel.

Újra csak nevetek, mást nem tehetek.

Hella aludt túl merev kanapén.

2009. szeptember 27., vasárnap

krix-kax

sosehol
az őrültbe kerget a tétlenség. beszélek, eszem, iszom, alszom, álmodok, hallgatok.
élek? nem.

semmisem

az elképzelhetetlen üresség tátong. beszélek, eszem, iszom, alszom, álmodok, hallgatok.
élek? nem.

semmikorsem

a hangom elér, amikor szólok, de te csak kacagsz, beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz.
élsz? nem hiszem.

sohasem

amikor beszélsz hozzám, hamis vagy. beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz.
élsz? nem tudom. csak egy álcát látok.

maszk
. álarcot viselsz, amikor beszélsz, eszel, iszol, álmodsz, hallgatsz. de vajon a fejedben mi van?

talán sosehol,semmisem,semmikorsem,sohasem.

2009. szeptember 20., vasárnap

megcsalatás

http://www.youtube.com/watch?v=22hEbOyWr3U

Törd össze a törhetőt.

Rombold le a falakat.

Csapkodj, sikolts az életedért, mely annyira szánalmas, hogy meghalni sem bírsz tőle.

Tépd szét, amelytől undorodsz.

Töröld el a határokat.

Ébredj fel mély álmodból és döbbenj rá, hogy mindenki hazudik.

Édes mosolyok vesznek körül és meleg, ölelő karok.

Mind átverés és hazugság, a haszonból élnek.

Vihorászó hiénák.

Igen, pont olyanok, mint amilyen te is vagy.

Belőled élnek, te belőlük éltél.

Amikor rádöbbensz az emberi halandóságra, amikor rájössz, hogy mennyire undorítóak az emberek és te egy vagy közülük, hogy a fájdalom örök és végeláthatatlan, hogy az élet élhetetlen, mert már hányingered van egy szép hóvirágtól is.

Akkor, állj fel!

Emelkedj fel önnön pusztulásodból!

Húzd ki magad és nézz farkas szemet a benned lakozó szörnyeteggel, melyben önnön gyengeségedet láthatod csak!

Nézz bele azokba a fekete szemekbe és jöjj rá, hogy az nem volt más, mint a legjobb barátod.

Öleld meg szorosan és soha ne engedd el.

Mert nem lehet élni nélküle.


***


Hogy miért?

Mert fájdalom nélkül, az élet csak egy ábránd csupán.

2009. szeptember 17., csütörtök

Nincs

Egy lány állt fodros ruhában. A fekete selymen csillogott a napfény. Szőke, fürtös haja a vállait söpörte. Kezében egy vörös rózsa néhai szépséges fejét szorongatta. Suttogta a levegőbe:
Ma.
Holnap.
Nincs tovább
.

2009. szeptember 13., vasárnap

Ha előre tudod, mi történni fog

Túlságosan is szeretlek.
Ez a hibáim okozója. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Te is, én is, minden. Az élet.
Csak neked akarok jót. Hogy nevessünk örökké, hogy mosolyunk el ne múljon arcunkról, hogy a kezed örökké vállamon nyugodjon.
Látványod mosolyra fakaszt, elfelejtem gondjaimat, vállaimról elszállnak a nehéz súlyok, miket idáig cipeltem. Melletted élek.
Csodállak. Mást nem szerethetek, kire nem nézek fel. Melletted eltörpül mindenki. Több vagy, mint egy hős.

Miattad tanultam meg folyékonyan hazudni. Minden apró hibát elsimítok. Úgy nevetek rád, hogy észre sem veszed, hogy csak megszokás.
De nem fáraszt, nem fáradhatok el abban, hogy mindent tökéletesítsek. Mi megérdemeljük.
Mikor együtt vagyunk, ábrándos gondolatok húzok magam után. Figyelmem elkalandozik, s mire észreveszed, már ki is engeszteltelek, mielőtt megharagudhattál volna érte.
A gondolatok egyre csak suttogják: Ebben a világban nincsen tökéletesség.

S meglátom mosolyodba, járásodba, a világban, legfőbbképpen magamban.
Egy tökéletlen a tökéletességre törekszik.
Túlságosan szeretlek, hogy elmondhassam, hogy már nem is szeretlek.

Egy abszurdum.


hella

2009. szeptember 5., szombat

az üveg szemen is túl

Gondoltad volna?
Nem. Soha.

Az emberi abszurditás végtelen. Elméletileg minden lehetséges. Azért, amit most elképzelsz lehet, hogy épp megtörténik valahol.

Hátborzongató. Igen. Ez az Élet.

Mégis nevetsz. Használod azon kifejezéseket, mint a soha meg a lehetetlen.

Vicces. Igen. Ez vagy Te.

Piros tolla kergült meg egy irodalom óra alkalmából

2009. augusztus 24., hétfő

Házasodni csak veled

Néha azt kívánom, legyen valaki mellettem. Fogja meg a kezem és vezessen. Aztán meg örülök, hogy egyedül vagyok. Élvezem, hogy minden az enyém.
Persze, az nem ilyen pillanat volt, mikor megismertelek. Pontosabban felismertelek. Nem tudom, mi alapján kategorizálom az embereket. Mert biztos, h nem a hajszínük, kinézetük, vagy a menőségük alapján. Talán a személyiségük az, hogy mennyire ragad magával. Hogy a szemed mennyire ragyog.
Az árnyékból figyeltelek. Gyerekes izgalom fogott el, mikor tekinteted átsiklott a padon, ahol ültem. Persze, mint minden jó dolog az életben, ez is egy pillantás alatt tovaszállt. Vajon miért nem tudom megragadni? Miért nem tudok felállni? Csábosan rád pillantani?
De ha megtenném, mi történne?
A szemernyitől egy hajszállal több esély van rá, hogy észreveszel. Akkor sem biztos, hogy élénk, kutató pillantásod egy másodpercnél tovább időzne rajtam. És az sem biztos, hogy én beengednélek a világomba.
Bizalom kérdése lenne. Higgyek neked a két szép szemedért?
Nem hiszem, h tudnék kompromisszumot kötni veled. nincs olyan, hogy félig kellesz. vagy szőröstül-bőröstül, vagy sehogy.
Különben is, miért adjak szavadra, ha tudom, hogy édes hazugságokat suttogsz? Ha tudom, hogy szereteted nem tart örökké? Ahogy az enyém sem.
Olyan, mintha egy rossz regényt olvasnék, aminek előre tudom a végét.
Kérlek, gyere ide, kápráztass el, hogy elfelejtsem a következményeket, bódíts el, hogy ne legyek ennyire realista.
Vagy had üljek a padon csendesen, ábrándozva, a saját világomba merülve. Biztos sokan ülnek még ezen a padon, szinte hipnotizálva, némaságban. S észre sem veszik, hogy nem mozdulnak.
Had legyen nekik bátorító példa.
Kérlek Élet, gyere ide, fogd meg két kezem, ne fordítsd el tőlem ragyogó szemeidet, s vezess végig ösvényeiden
.


http://www.youtube.com/watch?v=-uZlvKXnYU4

hellát ragadta el a muzsika.

2009. augusztus 18., kedd

indulj!


Az autón elhúzható ajtó van. Mindig eljátszottam a gondolattal, hogy menetközben kinyitom és az arcomba csapó szélfergetegbe vetem magam. Igen, mondtad volna. Te és az öngyilkos hajlamaid. Nekem a halál nem félelem, hanem a megnyugvás.

Megálltunk, várnom kellene apára. Azt mondta egy perc és megyünk. Egy perc, kettő, három.

Tick-Tack

Ahogy a másodpercmutatót figyeltem pattogott a lábam, a szívem egyre hevesebben vert és páni félelem fogott el. Apa ne haragudj, nekem mennem kell, sietek. Nem, haragszol. Elmegyek. Fáj. Megbékélsz majd.

Tick-Tack

A lírai gondolatokat akarok, zenét, madarakat, ami megnyugtat. Téged. A papucsom csoszog az aszfalton, szépen lépek, de lassan. Apa még utánam néz, nem rohanhatok, el kezdene követni. Csak a kanyarig bírjam ki. Csitt, szívem. Csitt, Óra, hallgass el!

Tick-Tack

Rohanás! Futni akarok, még pár perc, menni akarok! Futni, menekülni? Félek, valaki biztosan követ! Hol vagy? Mond? Téged akarlak!

Tick-Tack

A kezem már remeg, nem bírom. A táskám pántját szorongatom, kusza képek jutnak eszembe a hajad színe, a kezed érintése a vállamon. Oda kaptam a kezem ijedtemben! Hiszen láttalak. Azt suttogtad, a szél sokszor elviszi a hangodat messzire.

Tick-Tack

Csak az órámat hallom, a talpam egyre jobban fáj. Már rohanok, eléd akarok menni! Azt akarom, hogy lásd igyekszem! Szeretlek. Kevés az időm, nincs több percem, sem másodpercem… te kellesz. Szétesem nélküled.

Tick-Tack

Kérlek! Az arcodat had lássam még, utoljára! Nyughass szívem, bírd ki addig.

Tick-Tack

..

.


Azon az estén a Suttogó Szelek kávéházban, megállították az összes órát. Október 23.-án azóta mindig megállítják őket 14:34-nél. A gyász egy egész estén elkíséri a lányt, aki ott tért örök álomra.

2009. augusztus 9., vasárnap

Ötödik


Hiába beszélsz mellettem, nem hallom szavaidat. Hiába mosolyogsz rám, nem látom boldogságodat. Hiába sírsz, nem látom könnyeidet. Hiába dühöngsz, mérged nem ér el. Hiába dicsekedsz, szavaid porba hullanak.
Szavakkal harcolsz, azt hiszed katonáid, mégis megcsalatnak. Egyik pillanatban ezt állítod, a másikban azt, magad sem tudod, hogy mit gondolj. Haragudsz, csak hogy jobban érezd magad, majd elvárod, hogy az idő ugyanúgy múljék, mint te akarod. Hiszen a Nap is te körülötted forog.
Nekem nincs problémám. Én csak nevetek. Mosolygok. Hallgatok. Egyetértek. Elviselek. Tűrök. Egy darabig.
Ha akarattal számítasz, akkor ravasz. Ha nem, még rosszabb.
Vagy csak én nem látok?
Hella volt értetlen.

2009. július 26., vasárnap

merülés


Végy egy nagy levegőt és csukd be a szemed! Merülj el a csendességben , majd hallgasd ami körülötted van. A lélegzet vételedet, a szíved ütemét, a madarakat, a szelet, a lábad dobolását, a zenét, amely elbódít akármikor hallgatod, a világ ritmusát. Hallgasd és énekelj! Légy te a világ dalnoka, aki dalt ad a Földnek.
- Ez egy buzdítás?
- Igen.
- Fölösleges?

- Ha kérdezed, minden bizonnyal az! Számodra az, amit érzel, mikor olvastad.

- Értelmes?
- De hiszen érted!
- Nem, nem értem.
- Az vagy, akinek látni akarnak. Színész vagy.

- Mi? Ez tiszta hülyeség!
- Csak gondolkodj el rajta és meg látod.
- Öhm. Persze, biztosan....
Piros voltam

2009. július 16., csütörtök

Gondolattalanság


Gondolattalanság.

Felkelni tervek nélkül, élni gondolatok nélkül, létezni akarat nélkül.

Álmaid álmodva, arra ébredni, hogy alszol.

Csodálva az életet, csodálva másokat, s kérdezve, hogy én miért nem tudom?
De nincsenek válaszok, csak.

Semmi.

Gondolattalanság.
(A kép származási helye: http://matabi.deviantart.com/ . Nézd.Élvezd.)
Hella tollából.

2009. július 5., vasárnap

nyár-nyál

Nyár. fülledt és meleg. Hervasztó és unalmas. Piros és lángoló. Soha nem vártam még ennyire, hogy valaminek vége legyen. A napok csak telnek, céltalanul.
Az idő sebes folyamként halad el mellettem és semmitsem teszek, hogy meg állítsam. Még gyönyörködöm is benne, akár mennyire is gyűlölöm. A folytonosság,
melyet nem lehet megfékezni. Rohanás, végtelen. Mindez elcsépelt fogalom, amit én látok az. Tehetetlenség. Tétlenség.
- Csinálj már valamit! - kiáltok fel. Már-már toporzékolnék is legszívesebben. Izgalmat akarok, hogy történjen, valami kirobbanó. Izgalom, kaland.
Olyan, ami még a vártnál is ezerszer többet ígér. Fájni fog, vagy nem. Nem érdekel. Történjen meg, legyen élvezetteljes, sírjak, mosolyogjam meg a végét felnőttesen, mondván, hogy: igen. ettől is érettebb lettem. Felnőtt, ha úgy tetszik. Adrenalint! Adrenalint akarok!
Piros voltam

2009. július 4., szombat

szemenszedtem

Üdv!
Neked, aki eltévelyedett a google vagy más böngésző cím szavaiban. Itt nem fogsz semmi lényegeset olvasni. Sem titkokat, sem rejtett igazságokat az életről. Ez az oldal, azért van...
Mert kell.
Egyszerűen szükség van egy helyre, ahol kiírhatunk magunkból mindent, amitől könnyebbek, vagy akár élettel teltebbek leszünk. A diszkréció, erkölcs kérdése. Talán vállalod, talán nm. Ezt rád bízom. Tisztázások végett közölném, hogy ketten vagyunk: Piros és hella
Nihao!