Hella egyedül állt tovább a vibráló sötétségben.
2010. október 9., szombat
Said the people
Hella egyedül állt tovább a vibráló sötétségben.
2010. október 2., szombat
Az én Hitem
2010. május 23., vasárnap
Boldog mérgezett pillanatok lebegése
Egy olyan dologra használjuk, amire mindenki vágyik, és mégis nem mindenki kapja meg. Ha nem várod, akkor eléd toppan, ha viszont hajszolod, meg nem leled.
Ha mégis megkapod, egy szempillantás alatt elillanhat. Egy fajta drog, amire, amilyen könnyű volt rászokni, olyan nehéz leszokni.
Lehet a bosszú édes, de a méreg végzetes.
Egy igen kegyetlen szó.
2010. április 24., szombat
So fine. Be mine.
Hella próbál rájönni, hogy az apró dolgokat hogy lehet hasznosítani újra. Vajon sikerül neki?
2010. április 10., szombat
pont.
2010. március 21., vasárnap
Egyszerűen csodálatra méltó az egész.
Piros: - Tudtad, hogy naponta 5 millió kósza gondolat pereg le az agyunkban?
Zsizsi: - Ez elég ijesztő nem?
Piros: - Mondhatni, és ebből alig fogunk fel párat.
Zsizsi: - Hogy?
Piros: - Úgy értem, csak egy pár foglalkoztat minket igazán. Például, ha most becsukod a szemed egy kicsit. Megnyugszol, még akkor is gondolsz valamire. Majd amikor kinyitod, minden színes, hangok, meg minden körül vesz. Ezernyi emlék csap meg hirtelen, mind egy másodperc töredéke alatt történik, alig 2-3 jegyzel meg és futtatsz tovább, amire még emlékszel is.
Zsizsi: - Milyen kevés.
Piros: - Mond.
Zsizsi: - igen?
Piros: - Miért utálja mindenki az életet? Én még azt is gyönyörűnek találom néha, ami másokat elborzaszt. Annyira el tud bűvölni a világ. A hazugságok. A csalások. A szépek és a bolondok.
Zsizsi: - Hmm. Nem tudom, miért találják borzasztónak. Valahol ijesztően tökéletes. Minden kiszámított átgondolt. Miközben azt hiteti el veled, hogy spontán és trükkös.
Piros: - Fondorlatos, rendezett, közben meg sokszor kaotikus.
Zsizsi: - De minden fel van építve előre. Olyan mintha Valaki tartana a kezében egy üveggömböt, amiben hó esik, megrázogatja és te abban az üveggömben, csak egy kis műanyag figura vagy, aki halálra rémül minden rázásnál, ezzel szórakoztatva azt a Valakit.
Piros: - Én néha azt gondolom, hogy egy fekete-fehér filmben élünk. Úgy nézem vissza a dolgokat amik velem történnek. A szinkron néha elcsúszik, mert rossz a gramofon. A dolgok szépen lassan történnek. Szemcsés képek. Néha akadozó, rossz hangfelvétel. Van amikor csak felirat van, mert minden annyira lehalkul, hogy érzed, ahogy kong a füled és a levegő kicsit fojtogató.
Zsizs: - Ez tetszik.
Te mihez hasonlítanád az életed?
2010. március 12., péntek
Miért olyan gyalázatos az a kívánság, hogy hagyjanak ne élni?
Meg kell keresnem Wolfot. Hátha ki tudja törölni az emlékeim.
Dr. Jemand is ezt tanácsolta. Azt hittük, hogy végre sikerült meggyógyulnom. Aztán már megint jött egy fenyegetés: Ha nem hagyom ezt abba…
Így meg kéne keresnem Wolfot. Ő tudna segíteni.
Olyan csupasz a falam, mint festéskor volt még 10 éve. Vagy 11. A fotókat elhamvasztotta múltjuk, a képeken megfakultak a színek, a tükrök kicsorbultak. Csak reménykedni tudok, hogy a tavasz megfesti új színeivel.
Meg kell találni Wolfot. Szükségem van rá.
Egészen jól elvoltam Zsüffellel. Úgy, ahogy a lányok szoktak. Cseverésztünk, vihogtunk, sugdolóztunk és pletykálkodtunk. Mindenhez megvan a megfelelő mosolyom. Kedves mosoly, őrült vigyor, sejtelmes somolygás és gonosz kuncogás. Egy-egy megszokott, már könnyen megformálható szerep, nem is kell szinte már figyelnem rá, önálló életet élnek karjaim és tetteim, mégis tökéletesen alakítják a megformálandó szerepet. Ilyenkor újra elkalandozhatok…
Meg kéne találni Wolfot. Valaki tudja vajon, hogy merre ment?
Visszakívánom a szavakat. Itt lebegnek a szemem előtt. A beszélgetések, a színek, a zörejek.
Te mit tennél Wolf, ha egy álomvilágod hullana apró darabjaira?
Hella kívánja a világot szebb helyre.
2010. január 13., szerda
Csak így megy
2010. január 5., kedd
Vacilálás. Büszkeség.
De ez, nem véletlen. Mióta rosszul érzem magam, egyre kevésbé tudom kimutatni az érzelmeimet, azoknak, akiknek számítanak. Szeretném, hogy tudják szeretem őket. Szeretném, hogy tudják mindent megtennék értük. Szeretném, hogy tudják, mindőjüket képes lennék megölni. Pusztán féltésből. Pusztán haragból. Mind, képes lennék megfojtani egy selyemsállal, vagy egy revolverrel lelőni őket. Pusztán, azért mert valaha nagyon szerettem őket. Ma valamiért mindenkit utálok. Az összes embert, akit ismerek. Míly gyűlöletes világban élünk. Nem gondolod? Nem. Biztosan nem. Te mindig szeretted hinni, hogy a világ lehet jó, szép, ábrándos, kedves. Én már nem hiszem ezt. Valahol, ahol a hitemet hagytam, ott maradt az ábrándos énem is, arra felé vagy te is.
Szeretem hinni, hogy több emberből állok, és több személyiség lakozik bennem. Megnyugtató, hogy nem vagyok felelős az összes tudatomért. Mind máshogy gondolkodik, mind mást lát helyesnek, csak egy a közös. A test, amiben lakoznak. Az mindig ugyanaz marad. Nem változik, pedig sokszor széttépném a fejem, hátha kettő lenne belőle. Sok megszemélyesülésem lenne és mindegyik mást mondana. De végre egy indok, egy eszme, egy cél lenne minden testemben külön-külön. Nem mosódnának össze a határok. Nem lennék egy furcsa kreálmány, amely lehetetlenné teszi a létezésem. Vajon boldog lennék úgy? Képes lennék többre, mint most?
Talán buta lennék. Butább, mint most. de boldogabb is.
De mond, te miért küzdesz, ez ellen? Ennyire félsz szabadon boldognak lenni?
Racionális gondolkodás. Azt mondod, te mindent elvakultság nélkül képes vagy végig gondolni, majd azt tenni, amelyet magadnak a legjobbnak vélsz.
Mégis milyen önző vadállat vagy te?
Azt mondod szereted Őt. Őt persze szereted. Annyira szereted, hogy megmented őt magadtól. Mégis… mégis mit képzelsz magadról ilyenkor? Neked jogod van megválasztani, hogy Ő, neki mi a jó. Igazán. Úgy látod, hogy ő még gyerek és nem képes megítélni kit szerethet és kit nem? Talán a saját magáért még mindig ő felelős, nehogy már te ítéld meg, hogy mi a jó neki.