Domino

03.25.

Miért van az, hogy a sorompó lámpája vészhelyzetben, csak kacsintani tud?

04.23.

Kihánytam önön valómat és hagytam, hogy bekebelezze valami, ami pontosan úgy néz ki, mint én. Mégis... hamisság csillog a szemében és áporodott olcsó mosoly csüng az ajkain.

04.24.

Visszaszerezni önmagad olyan nehéz, mint visszafelé forgatni az időt?

Hol vagyok?

Hol vagy?

Kong a hatalmas éjszakában a kiáltásom. A havas mezőn, akár egy hógömb fedele emelkedik felém a csillagos éjszakai ég. A hidegben fekszem egy hóangyal nyomán, s nem is vacogok már.

Ha elszállna felettem egy hullócsillag, annyi kívánságom lenne. Így legyen szép, úgy legyen jó életem.

Elhull a csillag... mire én szkeptikusan megrázom a fejem és felkelek. Talán ez az egyetlen, amihez értek. Zordan magamhoz rántom a valóságot. Akkor a nyomomat a hóban, miért nem találom?

04.$@.

Nyomot se hóban, se homokban nem hagyok. Nyomomban mégis a halál és árnyékom a gyász. Akár dögvésznek is nevezhetnének.

05.@$.

Kívül az embereken. Kívül a társaságokon. Kívül mindenen, ami eddig magammá tett. Vágyakozni emberek után, akik már rég lemondtak rólad. Vágyakozni azután, hogy régi elrontott lépéseket tegyünk helyre. Olyan lépéseket, melyektől akkor erősebbnek, valakiknek éreztük magunkat. Soha nem gondoltuk, hogy ezek a gőgből elkövetett lépéseink ennyire meghatározzák létünk. Akik vagyunk, amiktől lesz személyiségünk. A mi személyiségünk vajon, mitől ilyen sérülékeny? Mitől vagyunk ilyen gyengék? S mitől volnánk erősek. Azt tudjuk, hogy a gyengeségünk sokszor támogat bennünket. Olyan döntésekre késztet minket, amiket sokszor meg se lépnénk, de elkeseredettségünk megköveteli.

Elhullott könnycseppek százai, anyaghoz, testhez, szövethez érve válnak semmisé. Az oka, miért nem tud így eltűnni?

piros.