Piros: - Tudtad, hogy naponta 5 millió kósza gondolat pereg le az agyunkban?
Zsizsi: - Ez elég ijesztő nem?
Piros: - Mondhatni, és ebből alig fogunk fel párat.
Zsizsi: - Hogy?
Piros: - Úgy értem, csak egy pár foglalkoztat minket igazán. Például, ha most becsukod a szemed egy kicsit. Megnyugszol, még akkor is gondolsz valamire. Majd amikor kinyitod, minden színes, hangok, meg minden körül vesz. Ezernyi emlék csap meg hirtelen, mind egy másodperc töredéke alatt történik, alig 2-3 jegyzel meg és futtatsz tovább, amire még emlékszel is.
Zsizsi: - Milyen kevés.
Piros: - Mond.
Zsizsi: - igen?
Piros: - Miért utálja mindenki az életet? Én még azt is gyönyörűnek találom néha, ami másokat elborzaszt. Annyira el tud bűvölni a világ. A hazugságok. A csalások. A szépek és a bolondok.
Zsizsi: - Hmm. Nem tudom, miért találják borzasztónak. Valahol ijesztően tökéletes. Minden kiszámított átgondolt. Miközben azt hiteti el veled, hogy spontán és trükkös.
Piros: - Fondorlatos, rendezett, közben meg sokszor kaotikus.
Zsizsi: - De minden fel van építve előre. Olyan mintha Valaki tartana a kezében egy üveggömböt, amiben hó esik, megrázogatja és te abban az üveggömben, csak egy kis műanyag figura vagy, aki halálra rémül minden rázásnál, ezzel szórakoztatva azt a Valakit.
Piros: - Én néha azt gondolom, hogy egy fekete-fehér filmben élünk. Úgy nézem vissza a dolgokat amik velem történnek. A szinkron néha elcsúszik, mert rossz a gramofon. A dolgok szépen lassan történnek. Szemcsés képek. Néha akadozó, rossz hangfelvétel. Van amikor csak felirat van, mert minden annyira lehalkul, hogy érzed, ahogy kong a füled és a levegő kicsit fojtogató.
Zsizs: - Ez tetszik.
Te mihez hasonlítanád az életed?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése