Az autón elhúzható ajtó van. Mindig eljátszottam a gondolattal, hogy menetközben kinyitom és az arcomba csapó szélfergetegbe vetem magam. Igen, mondtad volna. Te és az öngyilkos hajlamaid. Nekem a halál nem félelem, hanem a megnyugvás.
Megálltunk, várnom kellene apára. Azt mondta egy perc és megyünk. Egy perc, kettő, három.
Tick-Tack
Ahogy a másodpercmutatót figyeltem pattogott a lábam, a szívem egyre hevesebben vert és páni félelem fogott el. Apa ne haragudj, nekem mennem kell, sietek. Nem, haragszol. Elmegyek. Fáj. Megbékélsz majd.
Tick-Tack
A lírai gondolatokat akarok, zenét, madarakat, ami megnyugtat. Téged. A papucsom csoszog az aszfalton, szépen lépek, de lassan. Apa még utánam néz, nem rohanhatok, el kezdene követni. Csak a kanyarig bírjam ki. Csitt, szívem. Csitt, Óra, hallgass el!
Tick-Tack
Rohanás! Futni akarok, még pár perc, menni akarok! Futni, menekülni? Félek, valaki biztosan követ! Hol vagy? Mond? Téged akarlak!
Tick-Tack
A kezem már remeg, nem bírom. A táskám pántját szorongatom, kusza képek jutnak eszembe a hajad színe, a kezed érintése a vállamon. Oda kaptam a kezem ijedtemben! Hiszen láttalak. Azt suttogtad, a szél sokszor elviszi a hangodat messzire.
Tick-Tack
Csak az órámat hallom, a talpam egyre jobban fáj. Már rohanok, eléd akarok menni! Azt akarom, hogy lásd igyekszem! Szeretlek. Kevés az időm, nincs több percem, sem másodpercem… te kellesz. Szétesem nélküled.
Tick-Tack
Kérlek! Az arcodat had lássam még, utoljára! Nyughass szívem, bírd ki addig.
Tick-Tack
…
..
.
Azon az estén a Suttogó Szelek kávéházban, megállították az összes órát. Október 23.-án azóta mindig megállítják őket 14:34-nél. A gyász egy egész estén elkíséri a lányt, aki ott tért örök álomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése